Mert most azt se bánnám, ha nagy hó hullna, csak már ez a szürkeség oldódna fel valamilyen formában. Nagyon várom a rügyfakasztó, virágnevelő színes, madárcsicsergéstől zajos, illatokban gazdag tavaszt.
Az időjárás ellenére bökögetek ám, készült már ez is, az is, csak még hol a formába öntés, hol a megérkezés várat magára. Ha eljön az idő, majd mutogatom.
Addig is a Manka Karácsony-blogja kihívásának tettem eleget. Számomra kihívás ez a szuper kezdeményezés, meggondolásra, időbeosztásra, stb tanít. Így lettem kész a februári tervemmel, a januári még várat kissé magára, az nagyobb lélegzetvételű s ekként időigényesebb.
Készült egy kedvelt LHN minta díszítette pinkeep. Nagyon szerettem minden öltését, bár kissé megvariáltam, a popcorn zsinór helyett sárga lampionos világít a fácskán. 32 countos lenre készült, rita-válogatta színekben :)
Íme a fogyókúrás szaloncukor az én változatomban, ez a mesterpéldány, amúgy kétféle méretben állítottam össze őket.
S hogy legyen miben tárolni illetve kínálgatni, kedves barátom és blogtársam irányítása által született meg ez a kis kifordítom-befordítom textil-dobozka, tálacska. Mind karácsonyi színekben, formákban pompázva.
Most már csak a januári lemaradást kell behoznom, de addig is muszáj valami vidám, színes, haladós mintába fognom, hátha előcsalogatom vele a napsütést :)
5 megjegyzés:
Micsoda szépségeket alkottál!!!!!És milyen jó,hogy -mindjárt itt van megint a december:)-s te már ennyire előre vagy!:)
A belülről mosolygást nagyon köszönöm!!!!!:)
Puszillak!
A Rita válogatta színek nagyon tetszenek!
Ezt a tudatosságot! Minden elismerésem. Én folyton el vagyok havazva. Csodaszép lett. Az égősor külön tetszik. A cukorkák pedig nagyon fincsik!
Annyira szép lett minden :))
A kis pinkeep szineit nagyon jól eltaláltad és a szaloncuki anyaga is nagyon tetszik :))A dobozkádról nem is beszélve... :)))
Én csak ámulok!!!!!!!!Nagyon szép!
Megjegyzés küldése