Befejezve

Sikerült már napokkal ezelőtt picurka terveim végére járnom, útra készek, mert mondanom sem kell, ajándéknak szántam őket.

Mindkettő 27 countos Zweigart vászonra készült, ugyanúgy, mint a kedves Manka-virág is, nevezetesen a tulipán. Öröm volt hímezni, nagyon szép kis minta. Szép lett, kedvencem lett, végig azt éreztem, bár Manka monocrom mintaként tette közzé, beleszőtte-álmodta a színeket is. Hozzámnőtt, sokat jelent, üzenetértékű, s kezdetet jelől, értékeset. Ki nem adom kezemből, enyém. S bár párnácskának szántam, kis akasztóval, nem az lesz. Keretbe, üveg alá kerül s íróasztalom falán nézeget majd, hogy por ne érje, idő foga (esetleg a szakavatlan kezeim) nehogy kárt tegyenek benne.

Már csak a hozzáillő keretet kell felfedeznem valahol, mert akármibe nem teszem ám, még ha idő kérdése is. Köszönöm, Manka!!! 

Ma szomorú hírt kaptam. Hazatért egy kedves, velem egykorú barát. Mellbevágó hír, annak ellenére, hogy ő már a lehető legjobb helyen, nagy örömmel örvendezik Uránál, Megváltójánál. De elgondolkodtat, térdre kényszerít. Más látásmódra, hiszen tényleg minden, de minden kegyelem. Ha egészséged van, fedél a fejed fölött, mosolygó gyereked, unokád, főtt étel kerülhet asztalodra, van, kinek jóéjszakát kívánni, mielőtt alvópoziciódba gömbölyödnél... Minden... Nem, ezek nem az élet természetes velejárói, dehogy, ha jól belegondol az ember. Kegyelem, irgalom, mint az is, amikor erővel ruház fel valami elviselésére, valamivel való szembenézésre. Hálára serkentő, alázatra intő kegyelem, gondviselés.

 Isten veled, drága harcos! Valamikori viszontlátásra, kedves Piroska!

Kövek, emlékeztetők

Vasárnapi képes beszámoló. Kövekről, melyeket a lelkipásztor osztott ki gyerekeknek, ráírva előzőleg héberül Isten nevét. Jelentése: veled vagyok! Kövek, melyekről a lelki táplálék szólt. Az emlékezés kövei, melyet a választott nép állított fel többször is, jelen esetben a Jordán folyón való átkeléskor. Hogy emlékezzenek a csodára! Így a nemszeretem időkben is ott a biztosíték, akkor ott volt, ma is itt van, csoda történt és történhetik ma is. Van, amikor külső körülményekben, van, amikor ott belül. Kövek-kapaszkodók...

Csodákra emlékezni jó!

Határkőnél hittel megállni,

határköveknél visszanézni,

hálás szívvel múltat idézni:
csodákra emlékezni jó!

Meglátni, hogy minden utunkat

hű és hatalmas kéz vezette,
javunkra szolgált minden tette:
csodákra emlékezni jó!

Látni, hogy át viharon, vészen
hű Mesterünk hogyan segített,
éjekre fényt hogyan derített:

csodákra emlékezni jó!

Határköveknél hálát adni,
és hallelujás köszönetben
méregetni, mi mérhetetlen:
csodákra emlékezni jó!

Messzi évekre visszanézni,

és számbavenni ezer áldást,

erőt, kegyelmet, megbocsátást:

csodákra emlékezni jó!

Hallelujás hálaadással
leborulni egy határkőre,
s elindulni hittel előre,
amerre hív az égi szó.

Túrmezei Erzsébet


Meg néhány kép az ünneplőbe öltözött (khm...öltöztetett) kisasszonykáról, aki először volt képes megtűrni azt a bosszantó hajgumit azon az égbekiálltó bálnafröccsön!

Fázisfotók

Azaz annak nyoma, hogy mégsem tétlenkedem :) Kézbe kívánkoztak maradék Atalie-fonalaim.

Ez utóbbi a jól ismert Manka-minta, köszönet kedves Manka érte!

Megérkezett!

A posta miatt nemcsak Barbi kesergett (bár az ottani gondok hatalmasak, a víz, áradat miatt), hanem én is kissé. Mert sehogy sem akart megérkezni az Adri játékán nyert banner. Annyira sajnáltam volna, ha elvész (Enyed táján a török követ... :) ), hisz benne az ideje, munkája...
De nem, nem veszett el, ma délben csöngetett a postás s átnyújtotta a várva várt borítékot. Bátran állítom, szép kis ízléses darab,vidám, egyedi, egyszóval nagyon tetszik. Most ideiglenes itt lóg íróasztalom mellett, de hamarosan meglesz a stabil helye.
Köszönöm Adri, ezúton is a játékot, de főként a nyereményt!

Ideje lenne már némi sk kézimunkával is jelentkezni, de oly kevés időre tudok kimenekedni az azonnali, sürgős, halasztást nem tűrő jelzőkkel ellátott feladatok alól, hogy nyugdíjas csigatempóban haladok mindennel.

Nem értem...

Rengeteget gondolkodok a napokban, s beszélgetek szívemben az én Urammal. Perem van vele, mondhatni, de nem perelek, nem lázadozok, csak kérdezek és könyörgök, esedezek, könnyezek, fohászkodok. Mert egybarátnak nagy szüksége van rá.

S mert én, a véges logikámmal, eszemmel, de főleg a szívemmel úgy gondolom, azt látnám jónak, hogy az édesanyák gyerekeik mellett maradhassanak legalább míg azok felnőnek, sínre kerül életük. De még tovább is, ha lehet... Mert egy édesanyára mindig  akkora  nagy szükség van! Szeretgetés, tanácsolás, unokák kényeztetése... De ez nem mindig van így, nem mindig lehet így. S egy (vagy több) gyerek szomorúsága, esetleges gyásza olyan mély fájdalom, írdatlan sebeket ejt a lelken. Tudom, "Ő megsebez, de be is kötöz", van hát gyógyír, még a soha be nem gyógyulónak vált sebekre is. S ez nem az idő, hisz az csak különböző rétegekkel (az idő porával) fedi be a fájó részt s így az bármikor kifakadhat s fájdalmasabbá válhat, mint valaha. Hanem  a Hatalmas, az Ő keze, Lelke adhat gyógyírt, nyújthat megbékélést, megbocsátást egyben.
De most egy édesanya... Uram, nem lehetne másként? Hiszem, hisszük, hogy Neked hatalmad van a teljes gyógyításra is. Tedd meg, ha akaratoddal egyezik!
Én másként látok, érzékelek, mintha csak egy dimenziós lenne a látószögem. A múltra csak emlékezni lehet, a jövő rejtve, a jelen, a pillanat az, ami van. De az én Uram egyszerre lát múltat, jelent s jövőt, teljes életutat. S bölcsen, megfontolva, céllal és szeretetből teszi azt, engedi meg, ami övéivel történik. De oly nehéz elfogadni, belenyugodni, lázongás, feleselés stb nélkül...
De nála nem állt meg egy helyen a gyilkos kór, a gyerekek rémültek, még oly fiatalok, szükségük van rá! Uram, nem lehet most másként?
Csak imádkozni tudok, igen gyakran, mert sajog érte a szívem, próbálom megérteni helyzetét (bár felfogni alig vagy egyáltalán nem lehet), mert félek ott belül, s elviselhetetlennek tűnik mindaz is, amivel most a gyerekeknek kell szembenéznie.
Remény van! Csoda történhet! Kérem ma is. Kérd te is, velem együtt...

Szülinap rohanósan

Ez teljes mértékben rám vall. Igazán hajtani csak akkor tudok, ha kezd körmömre égni a gyertya.Nem mindig, no, az igaz, de esetek nagytöbbségében. Holnap szülinapja van egy aranyos, cserfes kétéves hölgyikének, s én már régen kinéztem kellő alkalomra egy nagyon kedves mintát. Hiába, leginkább  a bohókás, kedves, de ugyanakkor szép minták találnak szíven, a gyerkőcöknek valók. Rohamtempóban álltam neki kiszúrni Manka sokszor megcsodált Katáját, a mackólányt. Annyira szerettem hímezni, köszönöm Manka, itt is, hogy közzé teszed szebbnél-szebb magad tervezte mintáidat. (nagy sóhaj: bárcsak több időm lenne, mert oly sok mindent kívántam meg kivitelezni Manka mintablogjáról). Maga a hímzés így sikeredett:

Eddig nem is lett volna gond. De az én fejembe az is megfogant, hogyan kerül átadásra, milyen formában. Magam készítette keretben, üveg nélkül, kissé alátömve. Ebben a Barbinál látottak is segítettek. El is készült a keret s most már tudom, mire kell jobban odafigyelnem a következő alkotásnál. S az a papír, mely első látásra vidáman passzolt a mackóhoz, a végeredmény láttán mégsem tűnt jó választásnak. Rájöttem, nagyon szívesen hímzek, de az összeállítást, formába öntést oly sokszor s oly szívesen bíznám valaki másra... Ez van, ez lett, én készítettem, slussz.

A mindenevő

Mármint Őpicursága, ő a mindenevő. Nagyon örülünk neki, megeszi a halat, húsokat, kenyeret, főtt és hideg finomságot egyaránt. S ilyenkor igazán büszke anyuka drágalátos csemetéjére. Csakhogy van ám a dolognak visszaütője is. Mert hát a kisasszony megdézsmálta a szobanövényeket, a homokot telt marokkal gyúrja szájába, könyveit mintha egérke rágta volna meg stb. A minap a fürdőszivacsba is belekóstolt, sokáig forgatta szájába a kiharapott darabot. Egy szó mint száz, strázsálni kell mellette, mert szinte szinte madárpiszok is eltűnt az állandó tátogó szájacskába, nem beszélve kavicsokról (előnyben a hófehéren csillogók), s egyéb szájba-gyomorba nem való tárgyról.
De akkorákat nevetünk!!! Sokszor csak úgy kettesben mókázunk, van, amikor rajta, miatta  tőr ki a vihogás. Legutóbb lefordítottam páromnak Barbi aranyos bejegyzését, A Buba zizi, eső lesz címűt. A napokban nálunk is beborult babaügyileg, csak ölben tetszett, ott se sokáig, ha álltunk, miért nem ülünk s fordítva stílusban. Nem tudtuk eldönteni, hol is bújkál az a gonosz manó, aki ennyire gyötri szegény picurt, pedig találgattuk eleget. Egyszer csak párom felkiállt (a maga vicces kiejtésével): "bábá zizi, eso.." Valószínű össze lett tévesztve kacagókórusunk a szamarak bőgésével, mert nemsokára valóban eleredt az eső.