...

Mostanában annyi minden összegyűlt, sajnos ezt legjobban barátaim érzik, mert igencsak lelassult a levelező ritmusom. Ma is már reggel korán  úton voltunk, ugyanis Őpicursága oltásra volt kiírva. Míg ő igencsak élvezte a biciklizést a gyönyörű napsütésben, anyuka szive majd kiugrott helyéről az aggodalom-sajnálat-óvni akarás egyvelegétől. Aranyos volt a picur, játszott a védőnénivel, megpróbálta annak golyóstollát, jegyzettömbét elkaparintani s miután minden egyebet átbeszéltünk, jött a neheze. Nagyon aranyos, kedves, végtelenül türelmes, de egyben határozott, együttérző a néni, aki a gyerekek kedvence (ezidáig legalább is így gondoltam), számára az is megfelelt, hogy a babát ölömbe tartva szúrta meg, engem kerülgetve, kétszer is. Nem is volt nagy bömbölés, csak míg a folyadék bőre alá került, hamar megvígasztalódott, s máris nézegette, mivel is lenne a legjobb játszani. Amikor elmenetelre készültünk, kértem, hadd integessen a néninek.  Ezt amúgy mindig  szíves-örömest teszi, bárkivel, most azonban összehúzta szemöldökét, könnyes szemmel s lefelé görbülő szájjal tekintett a nénire s elkezdett babanyelven panaszkodni. Integetés helyett. Ugyebár volt mondanivalója...