Kész lett!

Úgy ám, készen lett végre a tűpárnám. Bár az ollóm őre, melyre a tűpárna egy részlete került, már elég rég próbálja előcsalogatni a napsugarakat, a tavaszt, társára mind mostanig várnia kellett. De megérte, mert a végeredmény nagyon tetszik ám, s aki ismer, az tudja, ez bizony elég ritkán fordul elő velem, mindig találok kifogásolnivalót, stb. a magam munkáin. A párnácska hímzése, de főként összeállítása igen aprólékos munkát igényelt, de így már "összetartozó" tartozékokkal vagyok gazdagabb. S ha egyszer megemberelem magam, tokocskát is készítek ollómnak.

Amúgy ez az első találkozásom volt 32 countos vászonnal, (Marcsi, emlékszel? :) )de nagyon szerettem rá dolgozni, s az összeállítás során is engedelmesen idomult kezem alá. Már csak az erre való minizést kell kipróbáljam s akkor jöhet egy még sűrűbb szövésű vászon! Csak úgy halkan jegyzem meg, ez nem nagyratörés hanem inkább kalandvágy, a felfedezés örömével elegyítve...

S akkor hát íme az együttes:

Napsugár

Napsugaras mosolyfakasztót küldött nekem Marcsi  és Andulka. Nagyon köszönöm nektek! Jól esett sőt mi több, jókor is jött. Ha már olyan borongósan indulta mai nap, kívül is, belül is, legalább bearanyozza barátoktól érkezett napfény ragyogása. S mosolygok máris!
S mivel szeretnék mások arcára is mosolyt csalogatni, továbbadom a napsugarast kedves engem olvasóknak, esetleges betévedőknek, nagy szeretettel! Remélem, nálatok is eléri célját!

Hétvége

Érdekesen telt-múlt hétvégém. A megszokott elfoglaltságok mellett, egérfarknyi számítógép előtt töltött időmben csodálgattam a Horgo-blogot. Nagyon szeretek horgolni s bár profi abban sem vagyok, de időnként bele-bele vágok.Csak ahogy az általában lenni szokott, elképzelés megvolt, kedv a javából s még idő is akadt volna, de akkor meg azt konstatáltam, hogy fonal-készletem koránt sem tartalamaz megfelelő példányokat. Orrlógatás helyett (a legközelebbi kézimunkabolt távol van, szomszédos városban, s ha el is indulok, már zárás után értem volna oda) abból válogattam, ami volt. Az említett blogon Elina szolgált képes leírással, tavaszi sapi ügyben, amire bizony Őpicurságának szüksége volt. S ha már baba, akkor gyapjú s nem holmi műszál, így "született" kékszemű tündérlonkához kék virágos sapi. Persze, fejére tuszkolni s még ráadásul fényképezni is közelharc eredménye, s a drága mindig rosszallóan pislog a gépbe, még akkor is, ha a vaku elnémítva...

Van még egy kedvenc blogom, ott meg nagyon szép, tavaszi díszként szolgáló koszorút láttam a minap. Hát ennek elkészítésére nem volt fonal-táram felkészülve. Így a meglévőkből válogatva készült egy zöldes, barnás alap, rá sárga virágokkal, melyek a variáció egy témára címszó alatt futnak. Törtem ám a fejem, hogy érdeme lesz dokumentálni, amolyan hulladék-maradék-jellegű szüleményt, de ha másnak nem is, elrettentő példának jó lesz. Majd figyelmeztet, mielőtt bárminek nekikezdek, győződjek meg, van-e miből munkálkodni s ne a kaptafára keressem a cipellőt.

Bár nem nagyon hiszem, hogy én erre kapható leszek s  csak úgy feladom azt, mi fejemben megfogant... Majd megpróbálom...

Játék!

Valahányszor a neten navigál az ember, mindig valami érdekesre bukkan. Ez már tény! (s nem szerény vélemény!) :)
Judit játékot hírdet 1oo. bejegyzése alkalmából. Még nem tudom, engedélyezett-e részvétem, de bárki figyelmébe szivesen ajánlom!

Feltételek az említett blogon találhatóak!

...

Mostanában annyi minden összegyűlt, sajnos ezt legjobban barátaim érzik, mert igencsak lelassult a levelező ritmusom. Ma is már reggel korán  úton voltunk, ugyanis Őpicursága oltásra volt kiírva. Míg ő igencsak élvezte a biciklizést a gyönyörű napsütésben, anyuka szive majd kiugrott helyéről az aggodalom-sajnálat-óvni akarás egyvelegétől. Aranyos volt a picur, játszott a védőnénivel, megpróbálta annak golyóstollát, jegyzettömbét elkaparintani s miután minden egyebet átbeszéltünk, jött a neheze. Nagyon aranyos, kedves, végtelenül türelmes, de egyben határozott, együttérző a néni, aki a gyerekek kedvence (ezidáig legalább is így gondoltam), számára az is megfelelt, hogy a babát ölömbe tartva szúrta meg, engem kerülgetve, kétszer is. Nem is volt nagy bömbölés, csak míg a folyadék bőre alá került, hamar megvígasztalódott, s máris nézegette, mivel is lenne a legjobb játszani. Amikor elmenetelre készültünk, kértem, hadd integessen a néninek.  Ezt amúgy mindig  szíves-örömest teszi, bárkivel, most azonban összehúzta szemöldökét, könnyes szemmel s lefelé görbülő szájjal tekintett a nénire s elkezdett babanyelven panaszkodni. Integetés helyett. Ugyebár volt mondanivalója...

Cérnára-cinegére... :)

Cinege nincs, csak ismeretlen eredetű madárka, cérna viszont annál több. Régóta törtem a fejem, milyen jó lenne egy kis keresztszemes üdvözlő-vendégváró lógókával fogadni a hozzánk betérőket. Ugyanis itt Hollandiában mindenütt hatalmas ablakok nyitják szemeiket az utcákra, s még a bejárati ajtók  is javarészt üvegesek, ráadásul tetőtől -talpig. Részben szuper, mert annyira jól mutatnak rajtuk a különböző koszorúk (pl. adventi) s egyéb díszek. Amikor az idejétmúlta téli koszorú került le ajtónkról, akkor fogant meg a vendégváró készítésének gondolata s a tavaszi tralala kettős máris elindította fantáziámat. Lehet, kissé túl messze vetettem a sulykot, nem tudom, egy biztos, tanulnom még nagyon sokat kell. És fogok is! Filccel, csipkével, tűvel cérnával dolgoztam, méregettem, bontogattam stb, míg megszületett a végeredmény. A hátára, ami ugyancsak látszik amennyiben ajtóra lesz felfüggesztve, aprócska filc-virágokat ragasztottam. Csak már abban nem vagyok biztos, hogy megtartom magunknak vagy sem, barátaink ugyanis nemsokára költöznek s na... Bár férjem többször  kérdezte már, hol is lesz a helye, mert neki tetszik. :) 

Ló-projekt

Hát igen, van amikor az ember mindent félretesz s olyasmibe fog, amihez kedve sem túl nagy, élvezni sem élvezi. Így járt az én lovam is.

Nos, az úgy kezdődőtt, hogy kicsi barátnőm a napokban ünnepelte 8. szülinapját. Aranyos, cserfes kislány, aki épp lórajongó korszakát éli, hetente egyszer lovagolni jár, állatorvos szeretne lenni stb.

S ha már adva van egy fanatikus ló-barát, egy szülinap meg hát a hozzá tartozó ajándék felkutatása, nem maradt más hátra, mint életkornak megfelelő lovas mintát választani s kibökni azt. Egy dolog biztos, magamtól eszembe nem jut s ki nem bökdöstem volna, ez tutti. Annyiszor tettem félre, húztam-halasztottam a dolgot, de végül az örömszerzés gondolata sarkallt a befejezésre. Ilyen lett:

Mennyire szerettem volna egy kedves tralala-lilit helyette vagy valami szerintem szépet, de hiába, gyerek hóbort (vagy ki tudja, még lesz ez több is annál) előtt jobb fejet hajtani. Már ha valódi mosolyt akarunk látni a kiszemelt arcocskáján. :)

Eredetileg tarisznyán gondolkodtam, amibe a fejvédő sisak rejtőzik porcicák elől, de azt kapott, eredetit, no, nem akartam döntáshelyzetbe hozni. Végül minden eredeti ötletet elvetve keretbe helyeztem,  a merev vászon, amire készült, csak dolgomat könnyítette.

Nem nagy durranás, de a lánykának tetszett, azonnal még nevét is ráíratta, kicsomagolás után a keretre, s kigondolta méltó helyét a szobájában. Persze, nem vetekedik kis szerény ajándékom a mostani játék csodákkal, technikai vívmányokkal, melyek a gyerekszobát is meghódították (lásd a közkedvelt Nintendo stb.), s ami már neki is nyolcévesen birtokában van, én akkor is arra próbálom szeretteimet nevelni, hogy nagyobb érték, kincs az, amit szerető szív, ötletes, odafigyelő elme s két kéz hoz létre. De lehet, hogy úgy is én maradok alul???

Egy szó mint száz, lóprojekt letudva, jöhetnek a kedvencek!