Ló-projekt

Hát igen, van amikor az ember mindent félretesz s olyasmibe fog, amihez kedve sem túl nagy, élvezni sem élvezi. Így járt az én lovam is.

Nos, az úgy kezdődőtt, hogy kicsi barátnőm a napokban ünnepelte 8. szülinapját. Aranyos, cserfes kislány, aki épp lórajongó korszakát éli, hetente egyszer lovagolni jár, állatorvos szeretne lenni stb.

S ha már adva van egy fanatikus ló-barát, egy szülinap meg hát a hozzá tartozó ajándék felkutatása, nem maradt más hátra, mint életkornak megfelelő lovas mintát választani s kibökni azt. Egy dolog biztos, magamtól eszembe nem jut s ki nem bökdöstem volna, ez tutti. Annyiszor tettem félre, húztam-halasztottam a dolgot, de végül az örömszerzés gondolata sarkallt a befejezésre. Ilyen lett:

Mennyire szerettem volna egy kedves tralala-lilit helyette vagy valami szerintem szépet, de hiába, gyerek hóbort (vagy ki tudja, még lesz ez több is annál) előtt jobb fejet hajtani. Már ha valódi mosolyt akarunk látni a kiszemelt arcocskáján. :)

Eredetileg tarisznyán gondolkodtam, amibe a fejvédő sisak rejtőzik porcicák elől, de azt kapott, eredetit, no, nem akartam döntáshelyzetbe hozni. Végül minden eredeti ötletet elvetve keretbe helyeztem,  a merev vászon, amire készült, csak dolgomat könnyítette.

Nem nagy durranás, de a lánykának tetszett, azonnal még nevét is ráíratta, kicsomagolás után a keretre, s kigondolta méltó helyét a szobájában. Persze, nem vetekedik kis szerény ajándékom a mostani játék csodákkal, technikai vívmányokkal, melyek a gyerekszobát is meghódították (lásd a közkedvelt Nintendo stb.), s ami már neki is nyolcévesen birtokában van, én akkor is arra próbálom szeretteimet nevelni, hogy nagyobb érték, kincs az, amit szerető szív, ötletes, odafigyelő elme s két kéz hoz létre. De lehet, hogy úgy is én maradok alul???

Egy szó mint száz, lóprojekt letudva, jöhetnek a kedvencek!