2010. május 31., hétfő

Ez is, az is...

Annyi minden rohangál össze-vissza fejemben, hogy sorszámoznom kell mondanivalómat, nemcsak felejtés ellenszereként, de a tömörítés érdekében is.
1. Manka játékot hírdetett meg. Azaz akarom mondani zsákbamacskát :) Ott látható a logó az oldalsávban. Én, az igencsak játékos kedvű nőszemély, azonnal beneveztem.
2. Végre odajutok, hogy illő módon, tisztelettel és szeretettel üdvözöljek minden kedves bejelentkezett olvasót. Számomra minden egyes látogató, látogatás öröm, megtiszteltetés (hisz időbe kerül, s a neten anyi szép látnivaló van), de egyben kissé megijeszt, mert úgy érzem, többet, szebben, jobban kell alkotnom. No, de le a megfelelni vágyással, s éljen a magam örömére történő, cinkenyomszerű blogolás, kalapemeléssel tizennyolc nagyszerű ember előtt!
3. Kérdés: mi történik akkor, ha egy hölgyemény, kibe jó sok alkotásvágy szorult, hosszú autóútra indul s nem találtatik nála csak egy spenótfőzelék színű gomolya, egy horgolótű s néhány fagyöngy??? Az eredmény a következő:
Hát ez! Elkezdtem csak úgy horgolni, majd megállás, cérnavágás nélkül a végére is értem (vagy inkább az elejére???) Persze, hogy kezdetleges, szebb is lehetne, jobban mutatna több színű fonallal, de ez akkor így sikeredett.  Készült mellé egy csuklóvédő is, nem merem karkötőnek nevezni, nehogy csúfolódásnak hasson. Mivel a fényképezéshez mindkét kezemre szükség volt, jobb híjján a gomolya szolgált modellként.

Ez volna a hétvége termése, mert bár hímzést is vittem magammal a hosszú hétvégénkre, de egyetlen x-et sem tudtam ölteni aranyos kis visszajáró migrénem miatt. Aki tudja, érti...

A többit majd holnap vetem papír helyett az éterbe.

2010. május 27., csütörtök

Szavak nélkül maradtam...

S kedves erre tévedő (esetleg szándékosan látogató :) ) ha te is szeretnéd ezt az élményt megélni, akkor először IDE kukkants be. Ugye gyönyörű látvány fogadott??? Marcsi mindig ilyen csodaszép dolgokat készít. Akkori bejegyzésében írta, őt elvarázsolta a minta, a színek s reméli, annak is tetszik majd, akinek szánja.
EL VAGYOK VARÁZSOLVA!!!!
Mert én lettem ám a tulajdonos! Hogy miért, nem tudom, nem értem, nem érdemeltem stb. Ez csak szebbé s hihetetlenül értékessé teszi az ajándékot. Nem tudok betelni vele, gyönyörű, aprólékos munka látható minden milliméteren, olyan de olyannagyondenagyon szép... Nekem is van Marcsi sajátkezű alkotása, amivel büszkélkedhetek, olyan kézimunka kellékem, ami sosem volt még, könnyezek és örülök, örülök és könnyezek dél óta.

S nem üresen küldte ám a drága Örömszerző, vagyis az alábbi képek nem illusztrációként szolgálnak! Valósak, ilyen csodás tartalma van a kincsemnek!

S még nincs vége, sem örömömnek, sem lelkendezésemnek, de főként a meglepiknek! A csomag tartalmazott ugyanis gyönyörű vásznakat, minden méretben, különböző színekben, fonaltartót, mintákat, finomságokat, de hadd beszéljenek a képek!


Nagyon kedves levél is érkezett, nem mutatom, közlöm, dokumentálom, mert annyira nekem szól, szép és személyes, hogy csak forgatom szívemben, nem akarom egyetlen szavát sem kikiabálva értékteleníteni, közhellyé tenni. Csak írni tudok, válaszként, de azt sem itt vagy megjegyzés formájában, hanem hagyományosan, papirlapra, tollal, önmagam adva...
KÖSZÖNÖM, MARCSI!!! 

2010. május 24., hétfő

Emlékezem...

Ha... akkor ma felköszönthetném. Megszoríthatnám elvékonyodott kezét, kacaghatnánk együtt régi történéseken s könnyes szemmel nyugtázná kispicur (kit nem adatott meg látnia élőben, bár úgy készült...) minden mozdulatát, büszkélkedne a nagyobbakkal.
Akkor elmondhatnám, ami most így csak bennem szorong, bíztathatnám, hogy harcoljon.
De nem...
Így csak kegyelettel való, könnyekkel, hiányokkal küszködő, néha önmarcangolásba torkolló emlékezés marad.
A tegnap és a ma. A vég és a kezdet. A halál és a születés. Egy kerek év.
Édesapám...

2010. május 22., szombat

Naplózás

Ha már napló, akkor rögzítésre kerülnek benne nemcsak kézimunka foszlányok-maradványok-kezdemények, hanem történések, csúcspont nélküli, adrenalin töltettől mentes, s csak számomra értékes és fontos történések. Két okból is, egyrészt, mert kompenzálok, s az, amit nem tudok azonnal megosztani azzal, kivel szeretném, bár az éteren keresztül, ha késve is, de eljusson a címzettig. Másrészt, mert reménykedem, hogy talán évek múlva, egyszer majd azon kapom (egyiket, másikat, esetleg a harmadikat :) ), hogy blogomat (avagy a gépre mentett maradványát???) böngészi s  kuncog majd valamikori énjén, csínytevésein, elszólásain.

Érdekes dolgot figyeltem meg, de csak azért, mert saját bőrőm érintett a dologban. Mikor otthon töltöttem a a májusi vakációt, nagyon jó volt, hogy ha csak a sarki boltig  léptem is le, ismerősökbe botlottam, beszélgetésekbe elegyedtem. A játszóterezés, napi legalább két alkalommal meg lehetőséget teremtett nemcsak barátságok ápolására, de új ismerősök verbuválására, "hol olcsó a pelenka" körkérdésre, eszmecserékre, s nem utolsó sorban a csemetékkel való dicsekedésre, újabb megtett, kimondott, felfedezett stb. dolgaik megosztására, ugyancsak lelkendezve hallgató anyukák körében. Mivel ott az emberek zöme tömbházakban él, a szép idő megjelenésével együtt szinte kiszorulnak az utcára, játszóterekre. No, nem az olaszos, hangos, karneválos hangulatra gondolok ám, hanem a gyereksétáltatós, bevásárlós, ügyintézős menetekre. S bárhol, szinte bármikor találsz valakit, akinek örülsz, aki neked örül, akivel beszélgetsz...
Nem úgy itthon,ahol rengeteg a kertes ház, az udvarokon a hintától a csúszdáig, a homokozótól az ugrálós matracig minden van, s az itteniek életüket inkább befele élik, udvarokon belül zajlik a játékra szánt idő is. S nekem hiányzik a forgás-pörgés. Játszótérre ha kimegyek, alig akad ott valaki, az is pár percnél többet nem marad, bevásárolni sietve járnak, mert az idő pénz, vendégségbe előzetes bejelentés s egyeztetés nélkül nem mennek. Rájöttem, hiányzik a napi kontaktus, főként kisgyerekes anyukákkal, annak megosztása, ami oly semmiség, de nekem, mint legfőbb érintett személynek oly sokat jelent, lásd: Őpicursága huncutságai. Szociológiai tanulmány alapját képezhetné mindez, gondoltam,  s jobb híjján döntöttem úgy, leírom. Nem papírra, mert elkallódik, naplóba, mert ... hátha a technika ördöge nem üti bele majd az orrát.

Szóval az úgy volt, hogy Őpicursága beszélni szeretne, de még nem tudja, hogyan kell azt, így mindenféle mókás dolog hangzik el ajkairól. Pl. küpű, vagy etetőszékbe ülve, kis karját nyújtogatva, esdeklő szemekkel küpücsüküpücsüküpücsü felkiálltással kéri, hadd vegyem már ki...
Aztán a teregetés... Nekiláttam leszedni a napszárította illatos ruhákat. Rögtön segíteni akart, engedtem.Kérésem az volt csupán, hogy anyának adja ide. Megtette. Egyenként ráncigálta ele a ruhadarabokat s nyomta diadalittas mosollyal kezembe. Eddig rendjén a dolog, de mikor a kimosott, nedves ruhát teregettem (volna) ki, ugyanezt művelte s kis szeme csak úgy fénylett az örömtől, hisz ő anyának segít éppen. Ember  legyen a talpán, aki megérteti vele a különbséget, így 13 hónaposan. De sebaj, büszke vagyok rá, máris értékes kis segítséget nyertem személyében. S ja, ha újra kell mosni a ruhát??? Hát olykor vetem be rábeszélőképességemet, s addig nem látott csodadolgot mutatok-adok neki. Legutóbb a tésztaseritőt... pár pillanatos sikerrel. :)  Így élünk...

2010. május 20., csütörtök

Pssszt!

Mert alszik... nemcsak Őpicursága, s emiatt lehet gyorsan egy bejegyzésrevalót lepötyögni, hanem az egérfióka (de lehet, hogy mégiscsak mackó???)is, aki az otthon töltött idő alatt kezdett alakulni. Babaköszöntő lesz, egy aranyos kisfiúnak, csak tudnám, hány évet tölt majd a gyerek, mire sor kerül az átadásra?! Mert ez nem haladós munka ám, inkább szaladós. Értsd alatta, állandóan Őpicursága nyomában kell járnom, igyekezve arra, hogy megelőzzem, mielőtt leránt, kivesz, kihúz, lenyel, kiönt stb valamit. De ez így van jól! Amúgy meg éljen a rendszeres testmozgás, mozgatás, abból van bőven. S nem is én lennék, ha nem lenne két másik terv is megkezdve, s egyebek a fejemben...


Ugyanakkor gyarapodott dobozka-ládikó gyűjteményem is. Nem beszélve a virágoskertemről! :)


Amúgy csöpp kis kincsőrző ám, mindössze 9*5.5*4.3cm (h*sz*m). Előbbi bejegyzésben említettem származását, s ha rajzolni tudnék, bizony márisazonnyomban tulipános ládát készítenék belőle, olyan igazit, kisöccsét annak, melyben a hozományt gyűjtögették anno... De nem tudok, így mást kell kigondolni.

Ja, s még valami. Fontosat, érdekeset, felemelőt olvastam ma. Ez állt a Szóban, ill. annak magyarázatában: Isten ma is teremthet olyan lehetőségeket, melyekre gondolni sem vagyunk képesek! Annyiszor de annyiszor megtapasztaltam, színigaz, csak hát oly könnyen megy a feledés. Jó ebbe kapaszkodva járni-kelni-élni-remélni.

2010. május 17., hétfő

NYERTEM!

Először is a tárgyi nyeremény... Résztvettem Adri játékán, az általa készített bannerre áhítozva és láss csodát, az én nevem került ki a kalapból. Ilyen se volt még, még semmit, sehol nem nyertem, rendhagyó esemény, de remélem, annál több lesz ezután. :) Alig várom, hogy lássam, kiakasszam, gyönyörködjek ajándékomban! Adri, ezúton is köszi a játékot!

Meg hát annyi szépben volt részem az utóbbi időben. Ma vetettem számot önmagammal, mielőtt borongósra fordult (akárcsak az időjárás) kedvem már-már megfertőzte volna szeretteimet. Meleg, szép, tartalmas napokat tölthettem otthon, találkozásokkal fűszerezve. Bár a (meleg)frontot végig tartani kellett babaügyileg, annyi mindenre jutott idő s kedv, no meg energia, hogy csak visszagondolva is melegedik szívem. Jó az, amikor alkalom adódik stresszmentes, az óra ketyegése vagy egyebek szorításától megkímélt, teljes szabadságot nyújtó, de ugyanakkor bizalmi légkörben töltött minőségi  időre.
Olyan barátnőm van, aki nemcsak kézimunkákhoz felhasználható meglepiket gyűjt számomra, hanem harcot vív, s véleményt mond, bölcset, a javamra, pedig csak egy könyvről volt szó... Ugye tudod? :) Annyira jólesett ez a fajta odafigyelés, mely a barátot megóvni akarja az esetleges nehéz napoktól, óráktól, melyben annyira ott van a "felelős vagyok azért, akit megszelidítettem" jelmondat. Jó volt nemcsak az otthoni levegővel, de hiányolt beszélgetésekkel, érzésekkel s élményekkel feltöltődni. Lesz miből élni a következő alkalomig...
Aztán visszautazásom is pont a viharos ítéletidő beállta előtt történt, így sem eső, sem homokfelhő, semmi sem akadályozott a problémamentes repülésben, hála Neki.
S az itthoni fogadtatás is felülmúlta mindenféle elképzelést, esetleges elvárást. Az elszakadás, a búcsú, a valaminek - valahol lezárása sosem könnyű számomra, de az, hogy várva vagyok, s szinte nélkülözhetetlenül szükséges, ellensúlyozza azt.
Sorolhatnám tovább, de félek, kissé csöpögős, szirupos lenne, de a lelkem zenéjében, minden hangjegyben ott muzsikál a hála s köszönet. S láss csodát, hangulatom kiderült (talán jobban mondva felderült) s a villámlós, mennydörgős időben is mosolygok. Mert elégedett lehetek, az kell lennem e számvetés után. S Atyám is azt mondja, a "legnagyobb nyereség a megelégedés". Gyakorlat teszi a mestert. Bár tanítványként megállhatnám helyemet...