Bár büszke vagyok nemzeti hova tartozásomra, az ősidőkre visszanyúló történelmünkre, hagyományainkra stb, mégsem voltam/vagyok melldöngető lokálpatrióta. Magyarságomat is másképp éltem meg, sokszor kihívásként, a Kárpát-medence idetartozása, tovacsatolása végett...jogokért való végéremehetetlen csatákban, jó néhányszor igen mélyen érintve emberektől, véleményektől. Nosztalgiáztam is, hisz hányszor énekeltül könnyes szemmel, csöndesen, titokban a himnuszt, nehogy a szomszéd meghallja s hallgattuk ugyancsak titokban az "emberül" beszélő rádió műsorokat. Aztán már akár koszorút is vihettünk, (szinte) fenyegetés mentesen, nagyjaink emlékét ápolva a jeles dátumokon.
Most lelkemben dal és színek fogtak össze s talán a messzeség-távolság miatt, nem tudom, de tudatosan készülgettem az ünnepre,
Manka segítségével. Ilyen lett az én kokárdám:
Ha akarom, kitűző, ha akarom, fém szálon nyaklánc. Ki lett próbálva, jól mutat. Holnap felteszem. Köszönöm, Manka!
