2010. április 27., kedd

Aki keres...

Az bizony nem mindig találja meg a megfelelőt, legalábbis keresztszemes-kellékek szempontjából. Mert abban, Aki ezt igérte, egy cseppet sem kételkedek, amiről Ő beszél, az valóban szó szerint úgy áll, mert Aki ezen ígéretet tette, hagyja magát megkeresni!
Legutóbbi alkalommal, mikor itthon jártam, nyakamba vettem a várost, vászonügyben inditottam nyomozást. Itt Hollandiában a kézimunkaboltban igencsak csekély a választék, nem igazán divatos hobbi az x-szem, s aki vásárol is valamit, az a készleteket részesíti előnyben. Sűrű vásznat szerettem volna kipróbálni, de otthon sem jártam sikerrel. (otthon: Marosvásárhely, Erdély) Csak néztek rám kikerekedett szemekkel a boltokban, ajánlották a nagylukas, kiondottan erre a célra szánt anyagot, vagy pedig lepedővásznat. S csodálkozásuk csak fokozódott, mikor körülírni próbáltam, mire is volna szükségem...méghogy count, avagy HP, mértékegységek???? -no, ilyet nem ismernek.Valaki azonban elérult annyit, egyetlen helyen lehet lenvásznat kapni. Ez az a vászon, amire a gyönyörű írásos terítők, párnák stb készülnek. Talán laposöltésnek nevezik  Magyarországon, ha jól értettem. Érdekes vászon, lecsaptam rá. Sűrűnek sűrű, szinte  egyenletes, a lukakat szemmeresztve találgattam el rajta, de jó rá hímezni. Tartása van az anyagnak, színe kissé antik, piszkossárgás, natúr, nem festett.
Barbi szép kis mintáit használtam fel a tanulmányi öltögetés kivitelezésére, a rózsát miniben, két szállal hímeztem.
Talán jobb lett volna egy szállal, ezt majd a későbbiekben próbálom majd ki. Így is tetszik.
Aztán a nagyobb öltések megvalósítására a Barbi féle tulipán kínálkozott. Hirtelen összeválogatott színekből (DMC) készült, gyors, haladós munka volt s kissé jobban tetszik, mint pici társa.


Arra gondoltam, milyen jól mutatna ezen az anyagon a Barbi tervezte évszakos-dézsás-virágkompozíció, de akár az általam nagyon kedvelt RP féle fák is. Ez azonban a jövő zenéje, ugyanis holnap elutazom, itthonról haza megyek s több, mint két hétig számítógép-világháló-stb mentes pihiben lesz részem. De varrni ezalatt is szeretnék!

2010. április 22., csütörtök

Gyerekszáj

Ma volt lehetőségem belekóstolni, milyen is lehet a nagycsaládosok élete, amikor korban közelálló, egyik kicsi, másik pici orgonasípocskák tarkítják, gazdagítják mindennapjaikat. Három gyerek felvigyázását vállaltam a délelőtt folyamán. Míg a két kicsi, a nyolchónapos fiatalember s Őpicursága aluszkált, a nagyokkal komoly eszmecsere folyt. A majdnem két éves csak hasiját tömte, így az ő beleszólása annyiból állt csupán, hogy még, még... A majdnem négyéves azonban állandóan kérdezett, eszet osztott stb. Párom megkérdezte tőle, mi is szeretne lenni, ha nagy lesz, mert ugyebár ebben a korban a gyererekek még igencsak jól tolerálják ezt az egyébként bosszantó, kiállhatatlan, csakis felnőttől származó kérdést.
A hölgyike pár pillanat szemöldökráncolós gondolkodási idő után szőke fürtjei alól felpislantva így felelt: Én csak Emma akarok maradni! S szikráztak gyönyörű kék szemecskéi. Dehogy akar ő más lenni... Párom elmagyarázta a kérdést, hivatásokat sorolt, melyek közel állnak a korosztályához, mire érkezett a második meglepő felelet: Ja, hát én CSAK anyuka szeretnék lenni, olyan anyuka, mint az én anyukám!
Ezt muszáj volt megörökíteni, fehéren a feketével...

Alkotni...

... jó, mondhatni, de bizony az lehet nemcsak öröm, de üröm forrása is. Én már csak tudom! Komolyan! S ráadásul oly módon, hogy pár napig azt fontolgattam, lantot (akarom mondani tűt) le, blogot süllyesztőbe, s orcapirulással távozok a vesztesek jól kitaposott ösvényén. Nekikeseredtem ám, a javából.
 Mammka, akit nagyon szeretek nézni, olvasni,találóan írja, a foltvarrókról állított mondásban, hogy csak Isten alkot tökéleteset! Egyetértek. De most még ez se nagyon vígasztal... Hogy miért? Sokat gondolkodtam, érdemes leírni, dokumentálni a hibás, tökéletlen dolgokat is, de talán ennek is értelme van...
Így indult, üde, szép, tavaszias picinyke kis valaminek... 
ráadásul Atalie fonalakat is felhasználva. (28 countos, 1x1) . A megadott színekkel sehogysem tudtam megbékélni, de megadtam magam s nem éltem a változtatás lehetőségével.

Azonban, mivel általában késő este értem rá az utóbbi időben böködni, sikerült félreszámolni a kerítést,
csak felét bökdöstem ki s vidáman kezdtem neki a bokrocskának. Igen ám, de így a madárka farka vége lemaradt, a minta összecsúszott. :( A csakazértis erősebb volt a többetsoharánemteszemkezem-nél, s így végére jártam, befejeztem, már ahogy lehetett.
Ilyen lett az én kis bice-bóca Tralalám, a Douceur de vivre. Azaz akarom mondani, én vagyok a bice bóca, s bár elkeseredettségemben azt kiabáltam magamban, hogy többet tűt sem fogok kezembe...rájöttem, nem lehet ezt megállni, nincs gyógyszer az x-szerelem (avagy mánia???) ellen sem.
S végül, kis filcbe bújtatva dobozkám tetejére került.
Itt szemezget velem most is s jelzi, érzékelteti a nemcsak foltvarrókra igaz, örökérvényű igazságot. Én pedig, mihelyt időm s kicsim engedni, rohanok bár néhány szemet kibökni az újabb áldozaton.

2010. április 21., szerda

Eltünésem oka...

... avagy "Tanár úr kérem" féle bizonyítvány-magyarázgatás.
De rögvest a közepébe vágva, Őpicursága betöltötte első életévét! S a nagy eseményre kellőképpen készülődni is kellett. Először is úgy, hogy rendbetettük a felső két emeletet, a babaszobával kezdődően. Mivel néhány hónapja lakjuk ezt a házat, volt s van még tennivaló bőségesen. No, egyszóval a Picur szobája kész, szépen berendezve, micimackós tapéta-csík felragasztva, játékok, ruhácskák, könyvek rendben. Ő is élvezi, látom, ahogy körbe néz, szemecskéivel simogatja a tárgyakar, gügyög a pagonylakóknak... Meleg kis kuckócska, szereti, még különös módon a kiságyát is.
Aztán jött a vendégvárás című fejezet, a sürgés-forgás-készülődés. No meg a kerti örömök, vagyis munkások állandó jelenléte, mert egyenlőtlen a talajszint a szomszéd kertjéhez viszonyítva s betonelemeket kell mélyen földbeásva  a talajcsuszamlást meggátolni. Csupa élvezet, még jó, hogy nem esős, nyálas idő van.

Íme a kicsim, aki komoly tekintettel bámul a fényképezőgép lencséjébe. Nem sztárfotó s általában mindig mosolyog, itt csak játsza a komolyat, de aznap délelőtt nem sikerült jobbat készítenem. 
Annyi mindent felkavart bennem ez a jeles évforduló... A születés élményét, amit tetőzte az otthon, sajátomban való, kiabálás, vezényszavak, mindennémű "segítő" célzatú beavatkozás mentesen, magam ritmusában, baba igénye szerint stb. S az, hogy nem kellett napokig-hetekig lábadoznom utána, mint előbbiekkel, hanem este már együtt vacsoráztunk a családdal. Az izgalom, amikor kivizsgálásra került sor, a megkönnyebbülés és hála, a viharfelhő teljes eltünése végett. A sok öröm, aminek ő a forrása... Mammka blogját olvasva ma, vele együtt én is határozottan állítom, Isten ajándéka a gyermek! Amúgy a 128. Zsoltár idevágó verse volt a havi igénk akkor, abban a hónapban, mikor kiderült, nem kis meglepetésünkre, hogy babát várunk. :)
S a tegnap elindult, merészen, bátran, úgy, ahogy ő általában a kihívásokat veszi. A foteltől tett meg kb. öt aprócska lépést s anyakamban landolt, én ugyanis háttal neki térdepeltem játékait rendezgetve. Boldogan csimpaszkodott nyakamba, s várta az elismerést.
Drága kincs, Isten éltessen sokáig!

2010. április 2., péntek

Feltámadás

A húsvét körül rengeteg gondolat fordul meg fejemben. De nem akarnak mondatokban előtörve, papirra kívánkozni. Lassú folyamat a megérlelődés, egyszer csak sikerül gyümölcsöt látni.
Gondolataim középpontja az élet értelme s a kereszt közötti összefüggés. A felmentés, a megváltás, az új, ami kezdődhet.Ha ránk nehezedne a súlya annak, hogy miből s miért, beleroppannánk. A Szeretetnek is csak csücskét, apró darabját vagyunk képesek felfogni. Kegyelem, ez az, ami bizonyos! És ez az, ami hálát kell fakasszon, szívben, ajkakon egyaránt, így legyen!
S mivel lehet szebb, mélyebb, tartalmasabb ünnepi jókívánságot , köszöntést kifejezni, mint magával a Szóval, a Testté lettel:

„Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő.
Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;
és mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.
Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való;
hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.
És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.”


Filippibeliekhez írt levél, 2. rész

Áldott legyen Ünneplésünk, a Feltámadottal való találkozásunk, az Új kezdet!

...

Nem unatkozom, csöppet sem, bár rég irogattam blogomban. Úgy érzem s gondolom, van, amikor teret kell engedni történéseknek, időt szánni a másra (aki épp igényli azt) s előtérbe helyezni azokat, akikért magam vagyok felelős. Ezt gyakorolgattam szorgalmasan mostanában.
Tű nem forgott kezemben, hímzőtűre gondolok. Nézegetem a fonalakat, mintákat, de elkezdeni nincs kellő ... (???) Haladós, praktikus dolgok készültek, horgolva, egy lencsevégre kapott (a szó szoros értelmében, nagytakarítás közepette fél perc szusszanásnyi idő alatt) fotó is bizonyítja. A koszorú eredetijét készítettem el, s egy újabb sapit, vékonyabb fonalból,  tavaszi cipőcske, kabátkához harmonizáló színekben.

Most elkezdődik az ünneplés, a vendégjárás-fogadás a javából, így a kiszemelt tralalák s egyebek, sajnos még várni fognakaz x-szembe öltésre. De szoktam én mondogatni, ami késik, nem múlik!