2010. június 3., csütörtök

A mindenevő

Mármint Őpicursága, ő a mindenevő. Nagyon örülünk neki, megeszi a halat, húsokat, kenyeret, főtt és hideg finomságot egyaránt. S ilyenkor igazán büszke anyuka drágalátos csemetéjére. Csakhogy van ám a dolognak visszaütője is. Mert hát a kisasszony megdézsmálta a szobanövényeket, a homokot telt marokkal gyúrja szájába, könyveit mintha egérke rágta volna meg stb. A minap a fürdőszivacsba is belekóstolt, sokáig forgatta szájába a kiharapott darabot. Egy szó mint száz, strázsálni kell mellette, mert szinte szinte madárpiszok is eltűnt az állandó tátogó szájacskába, nem beszélve kavicsokról (előnyben a hófehéren csillogók), s egyéb szájba-gyomorba nem való tárgyról.
De akkorákat nevetünk!!! Sokszor csak úgy kettesben mókázunk, van, amikor rajta, miatta  tőr ki a vihogás. Legutóbb lefordítottam páromnak Barbi aranyos bejegyzését, A Buba zizi, eső lesz címűt. A napokban nálunk is beborult babaügyileg, csak ölben tetszett, ott se sokáig, ha álltunk, miért nem ülünk s fordítva stílusban. Nem tudtuk eldönteni, hol is bújkál az a gonosz manó, aki ennyire gyötri szegény picurt, pedig találgattuk eleget. Egyszer csak párom felkiállt (a maga vicces kiejtésével): "bábá zizi, eso.." Valószínű össze lett tévesztve kacagókórusunk a szamarak bőgésével, mert nemsokára valóban eleredt az eső.